Hotel Corvus
AJÁNDÉKUTALVÁNY

Élményt ajándékba?


Születésnap? Esküvő? Évforduló? Ezer alkalom lehet, hogy egy igazán különleges meglepetéssel tegye emlékezetessé az alkalmat. Személytelen tárgyi ajándékok helyett:
Adunk egy szuper tippet! 

TOVÁBB

Hotel Corvus Aqua - A szálloda története

Gyopárosfürdő története az 1860-as évek végére nyúlik vissza, de a településrészről már korábbi információk is vannak. Az úgynevezett Gyopárhalma városrészt 1846-ban alapították. A Gyopárosi tó már a kor emberét is vonzotta, igaz, akkor inkább praktikus, mintsem mai értelemben vett kellemes mivolta miatt. A helyiek eleinte kendert áztattak benne, lovaikat fürösztötték, mígnem felismerték a tó vizének jótékony hatásait.

Egy helyi orvos, dr. László Elek kezdeményezésére 1869-ben kezdték meg a fürdő építését. A hármas tórendszer középső déli részén kialakított strand alig egy évtized múlva már népszerű fürdőhelynek számított, ahová messzi földről is ellátogattak a vendégek. Közben folyamatosan elemezték, vizsgálták a tó vizét, amiről bebizonyosodott: számos kórságra gyógyírt jelent.

Kisebb-nagyobb fejlesztésekkel és némi hanyatlással telt esztendők után a 20. század első évtizede újabb nagy áttörést hozott Gyopárosfürdő számára. Orosháza vezetői ismét meglátták a lehetőséget benne és az 1906-ban megnyitott Orosháza-Szentes vasútvonal is érintette az egyre kedveltebb településrészt. Bár a fürdő népszerűsége azóta gyakorlatilag töretlen, a fejlődést természetesen a két világháború és az azokat követő szűkös esztendők visszavetették.

Az 1925-ben épült Víztorony Szél István tervei alapján készült, mely akkoriban az egész térség vízellátásáért felelt. Többször felújították és ma már múzeumként működik, illetve Gyopárosfürdő jelképének tekintik.

1999-ben a tó vizét gyógyvízzé nyilvánították, majd a támogatásoknak köszönhetően 2004-ben megnyílt az Élményfürdő. A teljes körű felújítása óta mind a gyógyvízre épülő rehabilitációs szolgáltatások, mind az Élményfürdő által biztosított kikapcsolódási lehetőségek száma megnövekedett. Orosháza - Gyopárosfürdőn található hazánk egyik legjobb minőségű alkáli-hidrogénkarbonátos gyógyvize.

2007 nyarán nyílt meg Gyopárosfürdő első tóparti szállodája, a Hotel Corvus Aqua. Uniós támogatásból alakították át a néhai nőtlen tiszti laktanyát. A barátságos hangulatot árasztó épület és környezete a tiszta fények birodalma; a világos színek, a fa melegsége és az üveg csillogása letisztult eleganciába öltözteti a tereket. A kényelmes, jól felszerelt szobákból bármely évszakban lenyűgöző kilátás nyílik a tóra. A tóparti hangulat az étteremben és a teraszon is élvezhető: visszatérő vendégeink szerint itt a helynek varázsa van, nyugalmat áraszt, az órák észrevétlenül röpülnek.

A szállodát zárt, fűthető folyosó kötötte össze a gyógy- és élményfürdő fizikoterápiás és wellness részlegével.

Gyopárosfürdő 2008-tól az ország negyedik Négycsillagos Élményfürdője címmel büszkélkedhet, mely a magyarországi fürdőknek adható legmagasabb kategória.

2013-ban a szálloda elnyerte az Év Legbarátságosabb Szállodája címet az 50 szobánál kisebb szobaszámú hotelek között.

2014-ben az Élményfürdő 10. születésnapja alkalmából egy nagyszabású beruházás keretei között felújították a népszerű üvegtetős gyógymedencét.

2016. júliusában véget ért egy kétéves ellenőrzési folyamat, melynek eredményeképpen Gyopárosfürdő az országban 22-dikként megkapta a gyógyhely minősítést. Ezt a címet nemcsak a gyógyvíznek, hanem a természeti környezetnek is köszönheti a fürdő, hiszen a terület egy részét erdő veszi körül, ami nagyban hozzájárul a levegő tisztaságához. A gyógyhely cím nemcsak a fürdőt illeti, hiszen a hármas tórendszer és ezek közvetlen környezete is gyógyhellyé lett nyilvánítva. A minősítés során vizsgálták a terület zajszintjét, a megfelelő minőségű és mennyiségű szálláshelyek meglétét is.

2017-ben a Hotel Corvus Aqua 10. születésnapját ünnepelte, melynek keretei között teljesen átalakult a tóparti grillterasza, mely így a megújult környezet mellett több Vendég befogadására is alkalmas lett. Minden Vendég, aki 2017-ben megszállt a hotelben egy-egy születésnapi süteményt kapott ajándékba, így több mint 8000 db cupcake készült el. Egész évben tematikus hétvégéket, szeptemberben pedig egy igazi születésnapi hangulatú hétvégét szerveztek. A szálloda egész személyzete együtt ünnepelt a Vendégekkel, többek között sok Törzsvendéggel is.

2018 év elejétől kényelmesebb és gördülékenyebb lett a fürdőbe való átjárás. Vendégeink ez év februárjától az itt tartózkodásuk idejére vagy a vásárlás napjára egy előre élesített órát kapnak, mellyel zavartalan lett az áthaladás a beléptető kapukon és már nincs szükség a papír alapú jegyekre sem.

Gyopárosfürdő immár negyedik alkalommal vett részt az Év Fürdője versenyen. A tavalyi harmadik helyezés után 2018-ban az “aranyérmet” hozta el a közel kétszáz fürdőt felvonultató közönségszavazáson. A békés megyei fürdő az idén is az “Év Feltörekvő Fürdője” kategóriában indult. A közönségszavazás 2018. június 1-je és augusztus 31-e között zajlott a termalfurdo.hu szervezésében, a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. A fürdőkre több százezer szavazat érkezett.

2019. decemberében megújultak az ágyszerkezetek és új matracok kerültek behelyezésre minden szállodai szobánkba.

2020 tavaszán a koronavírus okozta járványügyi helyzet miatt szállodánkban is kényszerű üzemszünetre került sor, majd a korlátozások végével 2021. májusától tudtunk visszatérni a normál üzemelésre. A zárvatartás idején sem tétlenkedtünk: napelemek kerültek fel a tetőre és teljeskörű nyílászáró csere történt.

A COVID-járvány miatti kényszerű üzemszünet idején felújításokba kezdtek fürdőben is, amelynek egyik legfontosabb része az élményfürdő fa tetőszerkezetének részleges felújítása volt. A munka befejezését 2021 júniusának elejére tervezték, a záró munkafázis során azonban olyan, előre nem látható, eredeti kivitelezési konstrukciós problémákra derült fény, melyek nem tették lehetővé a biztonságos nyitást és komoly beruházást igényeltek. A tervezés és közbeszerzési eljárás hosszadalmas folyamatait követően 2024. március 18-án került sor a szerződéskötésre. 2024. őszére a munkálatok befejeződtek, de az Élményfürdő nyitása nem történt meg.

2022 nyarán került beüzemelésre egy kültéri átjárókapu a fürdő és a szálloda között, melynek segítségével a tóparti teraszunkról is könnyedén elérhetővé váltak a fürdő medencéi. Így Vendégeink egy sokkal rövidebb útvonalon érhették el többek között a kedvelt kültéri gyógymedencét is.

2023. februárjában elkezdődött szállodánk bővítése, így elsőként az átjáró folyosó került átalakításra, de a közvetlen átjárás továbbra is biztosított maradt a kapu által. A bővítés elengedhetetlen volt, mert célünk, hogy Vendégeink teljes körű kiszolgálásában részesülhessenek.

2025.01.17-i sajtótájékoztató keretében a fürdőt üzemeltető Városüzemeltetési Zrt. Vezérigazgatója bejelentette, hogy 2025. január 20-ától csak a gyógyászati részleg működik Gyopárosfürdőn és a korábban nyitva tartó medencék és szaunák bezárnak. Hamarosan megkezdődik egy energetikai korszerűsítés, amelyre 727.607.000 forintot nyert a fürdő. Ez a fejlesztés teszi lehetővé a későbbiekben, hogy Gyopárosfürdő újra megnyissa kapuit a látogatóknak.

A medencék zárásával 2025.01.20-án szállodánkban is ismét kényszerű üzemszünet kezdődött. 2025. márciusától tudunk ismét Vendégeket fogadni.

Szállodánk azonban bízik a jövőben, így beruházásunkat tovább folytatjuk, melynek első ütemében egy saját wellness részleggel fog bővülni a hotel.


Ha egy olyan szállodára vágyik, ahol a teraszról a tóparti naplementében gyönyörködhet, ahol megfeledkezhet a hétköznapi gondokról és eltávolodhat a város zajától, ahol minden korosztály jól érezheti magát, akkor Önnek a Hotel Corvus Aqua a megfelelő választás! A csendes természeti környezet, a Gyopáros tó különleges aurája és a kényeztető szolgáltatások pozitív hatással lesznek testükre, lelkükre egyaránt.

 

    Gyopárosi vakáció

    Gyopárosi vakáció

    Vízparti nyaralás

    Érvényesség: 2025.06.09 - 2025.08.30

    Minimum foglalható: 2 éj

    További információ
    Gyopárosi Gyógykúra

    Gyopárosi Gyógykúra

    A gyopárosi termálvíz jótékony hatására alapozva NEAK által támogatott kezelések igénybe vételére van lehetőség.

    Érvényesség: 2025.01.05 - 2025.05.29

    Minimum foglalható: 4 éj

    További információ
    Május 1-i hosszú hétvége

    Május 1-i hosszú hétvége

    Töltse a munka ünnepét megérdemelt pihenéssel!

    Érvényesség: 2025.05.01 - 2025.05.04

    Minimum foglalható: 3 éj

    További információ